A harangok megszólaltatási módját alapvetően két szempontból közelíthetjük meg: a megszólaltató eszköz (meghajtás), és magának a harangnak a megszólalási módja (repülő nyelves/felülütős, ejtő nyelves/alulütős) szerint. Így az alábbiakban eszerint a két csoport szerint fogom bemutatni a harangok megszólaltatási módjait.

A bemutatás előtt érdemes általánosan is megismerkedni a harang működésével, tartozékainak felépítésével, ebben nyújt segítséget az alábbi, a szakdolgozatomból származó idézet - ebben részben már olvashatunk a megszólalás módjairól is.

"Magát a harangot úgy képzeljük el, mint egy egyenes tengely alá felszerelt testet, ami ingaként működik. A test maga a harang, a tengelyt nevezzük járomnak, ez hagyományosan egy rövid fa vagy fém gerendából áll, ennek végein található a két acélból készült csap, amik pedig 1-1 önbeálló csapágyon támaszkodnak. A járom fajtáját meghatározza, hogy a tengelyvégek egyenesek (ekkor egyenes járomról beszélünk), vagy úgynevezett könyökösök (ekkor pedig kiemelt járomról), a harang mozgatása esetén ezt is figyelembe kell venni. Egyenes tengelyvégek esetén nehezebb, míg könyökös tengelyvégek esetén pedig könnyebb meghúzni a harangot, kevesebb erőt kell kifejteni, ám utóbbi esetben a harang hangzása jelentősen romlik. A harang esetén még fontos tartozék a nyelv, amely általában kovácsoltvas (manapság szerelt harangnyelveket is készítenek), a harang belsejébe fizikailag bőrrel vagy csapágyakkal csatolt inga. Ideális esetben ez a harangtól függetlenül leng, nincs lekötve/rögzítve például rugóval vagy súllyal. Utóbbi sajnálatos eset akkor  fordul  elő,  ha  a  harangot  mozgató  húzómű  (például  húzó  elektromágnes)  túl gyenge,  rosszul  van  beállítva  és/vagy  felszerelve,  vagy  pedig  a  könyökös  acélcsapok hossza nem elengedő ahhoz, hogy a nyelv vagy felrepüljön, vagy visszaessen a harang ütőgyűrűjére. A harang mozgatását a járomra szerelt húzókarral (vagy adott esetben kerékkel), mint erőkarral érhetjük el. Vegyünk például egy mai napig kézi meghajtással működő harangot. Ha a húzókarra szerelt kötelet lágyan meghúzzuk, a harang a csapágyakban elfordulva a járommal együtt elkezd mozogni, elkezdődik a harang lengése. Amíg nem érjük el a megfelelő lengésszöget, addig a harangot megfelelő óvatossággal húzni kell, amint a kívánt lengésszöget elértük, már csak kisebbeket, vagy szüneteket hagyva kell a harangra ráhúzni, ezzel a súrlódási veszteségeket pótoljuk, így a harang lengése folyamatos marad. Ha a harang nyelve nincsen rögzítve súllyal vagy rugóval – tehát egy ideális esetről beszélhetünk -, a harangot megálláskor minimálisan fékezni kell (a mondatrész így is helyes: a harangot megálláskor minimálisan kell fékezni), hogy ne verjen még félre sokáig. Ez a harang (Közép-Európában) hagyományos használati formája."

A harang megszólalásának módja szerint

Ezen belül két további csoportot különböztetünk meg: az alulütős és a felülütős harangozási módot (de ezeket működési módnak is nevezhetjük).

Alulütős (ejtő nyelves) harangozás

Az országban leginkább elterjedt harang megszólaltatási forma. Eredetileg országunkban is felülütősen szólaltak meg a harangok, ám részben egy pesti lakatosmester miatt a 19. század közepe után ez a tendencia rohamosan csökkent, innentől kezdve sajnos az országban eddig megszokott magas színvonalú harangmegszólaltatás zuhanásba kezdett. A jármai úgynevezett kiemelt jármok voltak, öntöttvasból készültek (egyes esetekben a harangokhoz - amelyre felszerelték - túl nehezek voltak). Ennek a lényege, hogy a harang forgástengelye lejjebb kerül (a nyelv forgástengelye alá), így a nyelv visszaesik a harang ütőgyűrűjére (az ütés lefelé nézve, alul történik), nem röppen fel. Bár egyes esetekben a harangok meghajtása így fizikailag könnyebb lett, hangzásvilágukat tekintve jelentős romlások következtek be. Ekkor kezdődött a füles koronás harangok koronájának barbár lefűrészelése és tárcsásra szerelése is. Napjainkban is ezt a járomfajtát használják a legtöbben mind az új harangok esetén, mind a régebbi harangok felújítása esetén annyi különbséggel, hogy a korábbi túl nehéz öntöttvas helyett már idomacélból és zárt szelvényből készítik ezeket a jármokat.

Ezen megszólaltatási mód során az ütő nem föltétlenül pattan vissza azonnal a harangról, emiatt nem szólalnak meg a magas felhangok, amelyek a harang szép csengését adják, így sokkal előnytelenebb ez a megszólaltatási mód szemben a felülütős (repülő nyelves) módnál.

Az alulütős harangozáshoz sorolhatjuk még azt, amikor a harang járma egyenes vonalú (vagy akár kiemelt), de az elégtelen villamosítás miatt a harang nyelvét súllyal vagy jobb esetben rugóval rögzítik, így alulütős harangozást hozva létre.

Felülütős (repülő nyelves) harangozás

Az ország területén napjainkban már alig fellelhető harangozási forma az ősi, úgynevezett felülütős megszólaltatási mód. Ebben az esetben a harang járma egyenes vonalú, a nyelv forgástengelye van alacsonyabban, így a nyelv felrepül az ütőgyűrűhöz, az ütési pont fent keletkezik (innen a felülütős megfogalmazás). Fém- és fajáromról is beszélhetünk ebben az esetben, itthon mindkettő megtalálható. A harang hangzása ennél a megszólaltatási módnál tud egyedül igazán kiteljesedni és szépen zengeni.

Ide sorolhatók még az ellensúlyos nyelvvel ellátott harangok, ebben az esetben a járom fajtája lényegtelen, mert a nyelv az ellensúly miatt felröppen, így imitálva a felülütős harangozást.

A harang meghajtásának módja szerint

Eszerint a szempont szerint az alábbiakat különböztetjük meg, minden esetben lehet a harang mind felülütős, mind alulütős:

Húzómágnes és ehhez hasonló jellegű meghajtások

Hazánkban jelenleg ez a legelterjedtebb eszköz a harang megszólaltatására. A réztekercs közepén egy vasmag található, ami jobb eseteben valamilyen érzékelő (például higanykapcsoló, induktív érzékelő) és egy hozzá tartozó elektronika segítségével húzza a harangot. Ezen belül beszélhetünk fékezős és fékezés nélküli rendszerekről is, utóbbi esetén a harangnyelv lekötésére nincs szükség. A régebbi meghajtásoknál a mágnesek sokszor vagy túl gyengék voltak, vagy nem voltak megfelelően felszerelve, esetleg nem volt megfelelő a működtető elektronika, vagy pedig a harang nyelvlekötés nélküli üzemeltetéshez szükséges mechanikai lehetősége nem volt megfelelő így a harangok nyelvét le kellett kötni, olykor megtoldani is, mindkét megoldás meglehetősen szakszerűtlennek mondható. Sajnos vannak olyan villamosítást végző emberek ma is, akik a fékezős rendszer ellenére lekötik a harangok nyelvét, ezzel mind a harang felszerelését, mind a harangot veszélyeztetve.

Villanymotor

Általában egy lánckereket tesznek a harang húzókarjának helyére, így egy motor segítségével lehet meghajtani a harangot. Itthon ezeket a rendszereket régebben fékezés nélkül alkalmazták kiemelt jármos harangok esetében, szintén egy érzékelővel és a hozzá tartozó elektronika segítségével vezérelve a motort. Egyes esetekben úgynevezett nyelvfogót is szereltek fel emellé a rendszerek mellé, így a harangozás elején és végén történő hosszas félreveréseket elkerülve. Napjainkban egyetlen hazai cég alkalmaz itthon ilyen megoldást megfelelő minőségben, elsősorban általuk felújított vagy felszerelt felülütős harangok esetében.

Dörzskerék, vagy pofozólapát

Szintén a harang húzókarjának helyére egy fából készült kart tesznek, amelynek a végén egy gumi- vagy fémlap van. Egy villanymotort helyeznek a minimálisan oldalirányba megdöntött laphoz, amelyen egy gumi korong van. Ez ha elkezd forogni, oda-vissza löködi a harangot, így szólal meg a harang. Karbantartásigénye, valamint a toronyra és harangra gyakorolt negatív hatásai miatt (például a torony és a harang és tartozékainak túlzott rezgetése) manapság ezt a rendszert már nem használják, ott található még ilyen, ahol nem volt pénz vagy igény egy - adott esetben - korszerűbb megoldásra. Ezek mellett rendkívül zajos megoldás.

Excenteres, vagy "ajkai" meghajtás

Itt szintén a központi elem egy villanymotor, amely egy szíjjal vagy lánccal meghajt egy fogaskerekből és karokból szerkezetet, ami aztán a harangot vagy közvetlenül, vagy közvetve mozgatja. Ajkai meghajtásnak nevezzük az egyik fajtáját, ugyanis az ajkai református templomban készítettek először ilyet. Megfelelő beállítás mellett a harangot nem kényszermozgatja, hanem oda-vissza húzza úgy, hogy magán a szerkezeten is van egy mozgatókar, ami aztán huzallal csatlakozik a harang húzókarjának két oldalához. Másik fajtája esetén egy kar közvetlenül csatlakozik a harang jármához, így elég erős kényszermozgatást eredményezve még a lehető legjobb beállítás esetén is. Mindkét megoldás halmozottan roncsolhatja a harangot, így manapság ezeket a rendszereket sem használják már újonnan sehol. Leginkább ott fellelhető még ez a fajta rendszer, ahol szintén nem volt igény vagy pénz cserére.

Kézi harangozás

Hazánkban a legritkábban alkalmazott harangmeghajtási forma, mára gyakorlatilag kisebb, ritkán használt templomokon és kápolnákon, temetőkön kívül nem sok helyen találkozhatunk ezzel a megoldással. Fontos, hogy ehhez a megszólaltatási formához tudni kell az adott illetőnek megfelelően harangozni mind ejtős mind repülős kivitel esetén, mert könnyen kárt tehet a harangban és a felszerelésben is az, ha a haranggal nem megfelelő módon történik a harangozás.